A hazai sportszövetségek és -egyesületek a nyereséges cégek társasági adójából 923 milliárd forintot gyűjtöttek össze tíz év alatt, azaz a taoprogram 2011-es bevezetése óta – derül ki azokból a válaszokból, amelyeket a hat kedvezményezett sportág szövetsége adott a 24.hu-nak. Ez azt is jelenti, hogy ennyi pénztől esett el a központi költségvetés, hiszen a támogatási összegek a büdzsé helyett a sportszervezetekhez jutnak.
A felhasznált összeg 133 milliárd forinttal nőtt egy év alatt, de ennek csak a kétharmada friss pénz, a 2020/2021-es idényre a lap adatkéréséig 88,7 milliárd forint felhasználását jelentették a sportszövetségek, a fennmaradó összeggel a korábbi évek számláinak értéke nőtt.
A 2020/21-es idényre a kéziszövetség 23,8 milliárd, míg a Magyar Labdarúgó Szövetség 21,5 milliárd forint lehívásáról számolt be. Mostanra a 2019/2020-as idényre a labdarúgásnál 35,4 milliárd, míg a kézilabdánál 24,1 milliárd forint szerepel, magyarán a futballklubok és maga az MLSZ lassabban számolják el a társasági adóból származó támogatásokat - tette hozzá a cikk írója.
Továbbra is a 2006-ban Orbán Viktor által létrehozott Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz kerül a legtöbb tao-forrás, tavaly 3,9 milliárd forint. A miniszterelnök falujába tíz év alatt 36,3 milliárd forint futballtámogatás érkezett a 24.hu összegzése szerint.Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér