Az első országos szója fórumon a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára jelezte, hogy Magyarország részt vesz a fenti elvek mentén létrejött nemzetközi együttműködésben.
A Duna-térség országai elhatározták ugyanis - ezt rögzíti a Dunamenti szója nyilatkozat, amelyhez Magyarország az elsők között csatlakozott -, hogy a térségben csökkentik a gémmódosított szója felhasználását, és elkötelezettek a genetikailag nem módosított szójából és szójafehérjéből készült élelmiszerek iránt. A fogyasztók ezeket Európa-szerte egyre inkább keresik - mondta a helyettes államtitkár.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához