Rubovszky György részletekbe nem bocsátkozott, mondván, a dokumentum akkor lesz nyilvános, ha azt elküldte az Országgyűlés elnökének. Kérdésre válaszolva közölte, a jelentésben összegezték a bizottság által elvégzett munkát és megtették javaslataikat. Megismételte, találtak arra módot, hogy Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselővel visszafizetessék a számára képviselősége alatt kifizetett juttatásokat. Mint mondta, a bizottságot a vizsgálattal megbízó országgyűlési határozatban feltett kérdéseket megválaszolták.
Rubovszky György elmondta, a jelentésről az Országgyűlés dönt, annak elfogadásához kétharmados többség kell, de azt nem tudja megjósolni, hogy a következő parlamentben lesz-e egyetlen erőnek is ekkora többsége. Véleménye szerint a jelentés miatt nem fogják összehívni a jelenlegi Országgyűlést. Közölte, hogy a jelentéstervezetet csütörtökön kézbesítették a bizottsági tagoknak. Hozzátette: volt, aki nem tudott személyesen megjelenni az ülésen, de telefonon vagy emailben jelezte, hogy egyetért a tervezettel.
Mint mondta, a jelenlévő képviselők közül volt olyan, aki a korábbi véleményét fenntartva ellenezte a dokumentumot, és ez a bizottsági jelentés elfogadásából is kiderül, de ez nem lesz nyilvános adat soha. Beszámolt arról is, hogy volt két stilisztikai módosító indítvány, de ezeket nem fogadták el.
Rubovszky György a múlt heti bizottsági ülés után számolt be arról, hogy három jogcímen is visszakövetelhetők Simon Gábortól a számára képviselőségének ideje alatt kifizetett juttatások. Az ezzel kapcsolatos szakvéleményt a bizottság felkérésére Pécsi Tudományegyetem készítette el.
A bizottság mostani és korábbi, az üggyel foglalkozó ülésein sem voltak jelen a szocialista képviselők.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le