„A visszatérő éttermi kedv mellett a jó ár/érték arány továbbra is a legfontosabb, az éttermezők hajlandóak magasabb végszámlát is fizetni egy‐egy jó élményért és minőségért, mind az éttermi látogatás, mind a kiszállítás esetén is„ – összegzi Balla‐Seethaler Tamás, az Éttermek Éjszakájának főszervezője saját kutatásuk eredményeit.
A megkérdezettek nagyobbik része tavaszra visszatért az éttermekbe a tavaszra, ugyanakkor nem elhanyagolható százalékuk továbbra is kerüli a tömeget a vendéglátóhelyeken (37 százalék). Ezzel együtt jár az is, hogy megmaradt a házhozszállítási kedv a vendégek körében, a válaszolók 58 százaléka ugyanannyit rendel házhoz, mint a járvány időszakában. Így többen maradtak meg az „otthoni éttermezésnél”, így ez továbbra is fontos tevékenység maradt a hazai vendéglők körében.
Az Éttermek Éjszakája szervezőcsapatának nem reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a válaszadók nagy része a családjával és párjával látogat éttermeket (71 százalék a családot és a párját jelölte társként az éttermezéshez) és jellemzően havonta‐negyedévente kerül sor ilyen időtöltésre.
Az emberek csaknem teljes egészében megtervezik, hova térjenek be, 93 százalékuk tájékozódik előre. Az éttermi akciók jelentősége azonban csökkent, fontosabb lett, hogy milyen minőségű ételt és kiszolgálást kapnak. Az étterem látogatók 67 százaléka hajlandó magasabb árat fizetni az általa megálmodott minőségért, azonban csak a felüknél döntő szempont, hogy az adott helyen van‐e árakció.
Háromnegyedük a közösségi médiában és az éttermi weboldalakon található ételfotók és videók alapján választja ki a „nyertes” éttermet. Fontosak a mások által az étteremről kialakított vélemények, legyen szó a véleménygyűjtő portálokról, vagy a közvetlen ismerősi ajánlásról.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól