Elutasította és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban benyújtott két népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét, mivel azok nem feleltnek meg az előírásoknak - derül ki az NVI elnökének csütörtöki határozataiból.
A Kúria kedden az NVB határozatait helybenhagyva elutasította azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyeket a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítése érdekében nyújtottak be. Ezután nyílt meg a lehetőség új kezdeményezések benyújtására a témában, ezzel kedden ketten éltek is. Az elsőként érkezett kérdés Simonné Gercsényi Gabriella magánszemélyé, a második Harangozó Tamásé, az MSZP frakcióvezető-helyetteséé, aki magánszemélyként nyújtott be kezdeményezést.
Simonné Gercsényi Gabriella kérdése úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?" Az NVI elnökének a benyújtás után öt napja van arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a kérdést, és ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor azt az NVB elé terjessze. Pálffy Ilona a formai vizsgálatot követően azért utasította el ezt a kezdeményezést, mert ahhoz nem volt benyújtva üres aláírásgyűjtő ív, ez pedig elengedhetetlen feltétele az érvényes benyújtásnak.
Harangozó Tamás azt a kérdést nyújtotta be: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" Az NVI elnöke ezt a beadványt is megvizsgálta, és a "párhuzamossági moratóriumra" hivatkozva utasította el. A népszavazásról szóló törvény szerint ugyanis egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig Harangozó Tamás kérdését az NVI székházában elhelyezett időbélyegző adatai szerint fél perccel "megelőzte" Simonné Gercsényi Gabriella azonos témájú kérdése.
A határozatok ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a szervezők a kérdést 15 napon belül ismételten benyújthatják. Az ismételten benyújtott kérdés hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság napirendjére kell tűzni.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához