A jövő évi költségvetésben két alapot különített el a kormány. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap 3000 milliárd forintot tartalmaz, a gazdaságvédelmi pedig 2500 milliárd forintot - nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.
A gazdaságvédelmi alapból folytatják az idén megkezdett programokat, emellett olyan beruházásokat - sok más mellett útfelújításokat - finanszíroznak majd belőle, amelyek munkahelyeket teremtenek, megrendelést biztosítanak a magyar cégeknek.
Az esetleges egy számjegyű személyi jövedelemadó bevezetéséről még nem tett le a kormány, Varga Mihály szerint ez azonban csak a hosszabb távú tervekben szerepel. A pénzügyminiszter azt mondta, jelenleg a gazdaság újraindítása a legfontosabb. "A hazai vállalkozások helyzetének javításáért ugyanakkor érdemi lépéseket teszünk, létrehozzuk például a gazdaságvédelmi operatív törzset, rövid elnevezéssel a GOP-ot" - tette hozzá.
Varga Mihály bemutatta a 13. nyugdíj visszaépítésének lépcsőit is. Jövő februárban negyedhavi nyugdíjat kapnak a jogosultak, 2022 februárjában félhavi, majd 2023 elején háromnegyed havi juttatással számolhatnak a nyugdíjasok. 2024 februárjában és minden további évben pedig a teljes összeget vehetik kézhez 13. havi nyugdíjként. Varga Mihály szerint a mostani kilátások szerint 2021-ben - csökkenő államadósság és három százalék alatti hiány mellett - 4,8 százalék lesz a gazdasági növekedés, ami azt is jelenti, hogy az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre a célra 53 milliárd forintot különítettünk el a költségvetésben.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik