Néhány napja vették elő a motorokat a rendőrök, akik a járművek műszaki felkészítése után részt vettek egy elméleti és gyakorlati képzésen a Hungaroringen, ahol felfrissíthették a tudásukat. Csak ezután állhattak szolgálatba - értesült az M1 cstorna.
A Pest megyei főkapitányság négy autópálya alosztályán és 13 kapitányságán több mint 40 motoros rendőr dolgozik. Az autópályák és gyorsforgalmi utak mellett az alsóbbrendű utakon és a települések belterületein is, bárhol felbukkanhatnak. Úgy, mint például csütörtök délután, Bagon, ahol egy terepjárót állítottak meg. A közhiedelemmel ellentétben a motoros rendőröknek nem a motorkerékpárosok ellenőrzése a fő feladata. Mindenekelőtt a gyors reagálást várják el tőlük akár a szabálysértők kiszűrésekor, akár a baleseti helyszínek biztosításakor.
Kapcsolódó
"Motoros rendőr a motorjának felépítéséből adódóan sokkal gyorsabban és fürgébben tud részt venni a közlekedésben, ezáltal sokkal gyorsabban és fürgébben tud reagálni a közlekedési szabálysértésekre, velük szemben intézkedni, illetve reméljük, hogy ez megfelelő visszatartó erővel is rendelkezik" - nyilatkozta Vass Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője.
A Pest megyei rendőrök bárkit szívesen megtanítanak a motorozás mesterfogásaira. A főkapitányság kiképzői minden tavasszal több, ingyenes tréninget is tartanak a Hungaroringen az érdeklődőknek.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához