Lényegében változatlan feltételek mellett folytatódik idén a szociális tüzelőtámogatási program - közölte szerdán Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára. A keret szavai szerint tavalyhoz hasonlóan négymilliárd forint, amelyből a most következő fűtési szezonban 2320 település rászorulóihoz szállítanak ki túlnyomórészt keménylombos tűzifát, illetve kisebb mennyiségben barnakőszenet és lágylombos tüzelőt - írta a napilap.
A szociális osztás rendszerét régóta vizsgáló Habitat for Humanity továbbra sem ért egyet a szociális tüzelőosztás elvével, elosztási módjával. Környezetvédők emellett élesen tiltakoznak az államilag támogatott, rendkívül környezetszennyező lignitégetés ellen is.
Bár a tárca a mostani szezonra is négymilliárd elköltését jelentette, nem tették egyértelművé, hogy a választások előtt kihirdetett, de mostantól igénybe vehető, pótlólagos egymilliárd ezen belül vagy felül értendő - tette hozzá a Népszava.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra