Emiatt a kereskedők azt javasolják mindenkinek, hogy aki teheti, mielőbb szerezze be a téli tűzrevalót, mert ha már most hiánycikk, akkor a szezonban várhatóan még nehezebben és drágábban lehet majd csak hozzájutni - írta a csatorna.
Egy fakereskedő szerint hatalmas problémák vannak a tűzifával. Kovács Antal akkora fahiányt, mint ami idén van, még sosem tapasztalt, pedig már 1990 óta dolgozik fakitermelőként.
Kapcsolódó
Az erdészethez lemegyek, azt mondják, hogy nincsen fa, mert nekik sincs. Nincsen fakitermelő. A fakitermelők felmentek Pestre dolgozni az építőiparba. Az építőipar minden olyan embert, aki ér valamit, elvitt. Az erdőn nincs ember - fogalmazott a fakitermelő az ATV Hiradójának.
Emellett egyre gyakrabban jelennek meg olyan tűzifahirdetések, melyek csak a vásárlók becsapását szolgálják. Ilyeneket az internetről már több tucatot tüntettek el a hatóságok, de a fa vásárláskor óvatosnak kell lenni.
Eközben egyre magasabbak az árak. A KSH friss adatai szerint 2018. augusztusban a tűzifa ára 13,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Ez azt jelenti, hogy a KSH adatai szerint az úgynevezett fűrészelt egységes tűzifa mázsája immár 3660 forintba kerül, míg tavaly nyáron még csupán 3200 forintot kértek érte, 2016 nyarán pedig 3 ezer forintnál járt az átlagár.
Kép forrása: Szász Péter/Napi.hu
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem