A Március 15. téren tartott esti rendezvényen felszólalók a pályázaton nem nyert trafikosok, az általuk trafikkárosultnak nevezett emberek nevében azt mondták, becsületes adófizető polgárként nem azt érdemelték, hogy most elveszítsék a munkájukat, a megélhetésüket, és azt kérték, tegyék lehetővé, hogy tisztességes munkájukat tovább végezhessék.
Elmondták: azt gondolták, egészséges konkurenciaharcban dől majd el, kik nyernek a pályázaton, ám szerintük nem ezt történt.
Többen is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a napokban (a legalább húsz éve a területen dolgozók számára) kiírt kiegészítő pályázaton annyira lehetetlen feltételeket szabtak, hogy annak országos szinten csak néhányan tudnak megfelelni.
A téren több, a megélhetését féltő mozgássérült ember is megjelent, mások tiltakozó táblákat tartottak a kezükben.
A rendezvényen, miközben a szónokok beszéltek, ismeretlenek jelentek meg, és a rögtönzött színpad mögött az alaptörvényt bíráló többméteres molinókat húztak ki. A szervezők a rendőrök segítségével elérték, hogy a csoport a "trafikkárosultak" demonstrációjától távolabb tiltakozzon, atrocitás nem történt.
A rendezvényen - elmondása szerint - magánemberként megjelent Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő, a PM politikusa is.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához