A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a békéscsabai Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítását támogatja. Az idén erre 132 millió, jövőre 1,4 milliárd, míg 2019-ben 728 millió forint jut. (Mindeközben Budapesten kiszúrnak a bringásokkal)
Az Egri Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont megépítésére is idén jut a legkevesebb pénz, mindössze 331 millió forint, viszont jövőre 3,9 milliárd, míg 2019-ben 3 milliárd forint a támogatás.
A Nyíregyházi Atlétikai Centrum tavaly már kapott az előkészítésre 250 milliót. Idén kap további 1 milliárdot, jövőre 2 milliárdot, majd 2019-ben pedig 500 milliót.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik