Az egyes cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról címet viselő tervezet kitér arra is, hogy egy cég bejegyzését, vagy az adataiban bekövetkezett változás bejegyzését megelőzi egy automatikus vizsgálat. Ezt a céginformációs szolgálat számítógépe végzi el, és a célja, hogy a benyújtott formanyomtatványokban szereplő hibákat kiszűrje.
A jövőben az egyszerűsített végelszámolást új, elektronikus mintaokiraton lehet kérni. A tervezet bevezeti azt is, hogy a cégadatokat össze lehet vetni a személyiadat- és lakcímnyilvántartással, a központi idegenrendészeti nyilvántartással, továbbá a bűnügyi nyilvántartással is.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le