„Alexander Novak miniszterelnök-helyettessel súlyos kérdések szerepelnek ma napirenden: a hazánk földgázellátását biztosító Török Áramlat vezeték fizikai és műszaki biztonsága, a kőolajellátásunkat biztosító Barátság vezetéken történő tranzitszállítások fenntartása, valamint a nukleáris ipart fenyegető szankciók kivédése”
– tette közzé hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető látogatásának érdekessége, hogy a hivatalos kormányzati csatornákon nem szerepelt előzetes tájékoztatás arról, hogy Szijjártó Péter Moszkvába utazik, hogy energetikai kérdésekről tárgyaljon.
Magyarország kiáll a Roszatom mellett
Szijjártó Péter március végén cáfolta, hogy Magyarország eláll az orosz Roszatom mellől.
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt
– közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Elkötelezettek vagyunk a Roszatommal kilenc évvel ezelőtt megkötött szerződés végrehajtása mellett. Elkötelezettek vagyunk a Paks II. megépítése mellett a Roszatommal. Semmi okunk nincsen arra, hogy elálljunk ettől az együttműködéstől – jelentette ki a miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Megszólalt az Nvidia fejese: megtartaná koronáját a mesterséges intelligencia terén a techóriás

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Kriptokrach: így hagyták cserben Trump kriptoüzlettársai régi ügyfeleiket, hatalmas mínusz keletkezett

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Egekbe ugrik a magyarok kedvenc mézének az ára: egyszerűen tragikus, ami történik
