Kétórás figyelmeztető sztrájkba kezdtek a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói, miután a szerdai első sztrájktárgyalás eredménytelenül zárult.
A sztrájkbizottság szerdán megkezdte a tárgyalásokat a törvény által meghatározott tárgyalópartnerrel, a sztrájkot meghirdető egyetemi dolgozók munkáltatójával, a felmondási idejét töltő rektorhelyettessel és a kancellárral. A tárgyaláson részt vett a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma képviselője is. A tárgyalás eredménytelenül zárult - írta az MTI.
Az egyetemi dolgozók azt kérik, hogy
- garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát!
- Állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit!
- Az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg!
- Az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg!
- Garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait!
Lajos: ez is politika!
Az ATV Híradónak csütörtökön nyilatkozó Lajos Tamás, a SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja szerint ezek politikai követelések, ezért úgy véli a sztrájk úgy ahogy van jogellenes. A producer hozzátette: a kuratórium a magyar jogszabályok által adott, és megengedett keretek között vont magához jogokat.
A kuratóriumi tag kifejtette azt is, hogy amint jogi lehetőség nyílik rá, azonnal bírósághoz fordulnak, és ha a bíróság megállapítja, hogy ez egy törvényes sztrájk akkor megszervezik az alternatív oktatást. Lajos Tamás azt még nem akarta elárulni, hogy miként szervezik meg az oktatást, de annyit elmondott, hogy lesz, aki tanítsa majd a diákokat, és a hely is megvan, ahol a félév folytatódhat - olvasható az atv.hu-n.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér