Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi pihenő (Szép) kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható - mutatott rá Tállai András.
Kapcsolódó
A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig. A mentesség 15 ezer vállalkozást érint. Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.
A kormány 2020. április 22-től kezdődően megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb - június 9-e óta érvényes - döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.
A kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás: a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.
A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például a munkáltató az első félévben adott a munkavállalójának 200 ezer forint összegben a szálláshely alszámlára támogatást, akkor nincs akadálya annak, hogy a második félévben is adjon ugyanennyit. Ha a munkavállaló 100 ezer forint összegben kapott szabadidő alszámlára támogatást az első félévben, majd a második félévben új munkája, munkáltatója lesz, akkor annak sincs akadálya, hogy onnan kapjon 135 ezer forint összegben további támogatást a szabadidő alszámlájára - magyarázta az államtitkár.
A Szép-kártya kedvező adószabályai hármas célt szolgálnak, hiszen egyrészt a cégeknél hagy 50 milliárd forintot, másrészt mintegy egymillió munkavállaló pihenését, rekreációját biztosítja, harmadrészt támogatja a koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot is; az intézkedés így a gazdaság újraindításának az egyik fontos lépése lehet - összegezett az államtitkár.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)