Az egykori ipari, ma már a turizmusra építő város polgármestere, Marton Béla (független) az avatóünnepségen elmondta: az előző településvezetéstől egy 350 millió forintos strandfejlesztési tervet örököltek, amihez sikerült 128 millió forintnyi uniós támogatást is nyerni, de a 2008-as gazdasági válságot követő években nem valósulhattak meg a korábbi tervek. Helyette az önkormányzat mintegy 100 millió forintjából, továbbá a helyi éttermet és nyolc büfét felújító vállalkozók hasonló nagyságrendű önerejéből sikerült egy nem hivalkodó, korszerű létesítményt kialakítani, amivel Balatonfűzfő főstrandja a Balaton legfiatalabb strandjává vált.
A város képviselőtestülete tavalyi döntésével bruttó 100 millió forintos keretet biztosított az önkormányzati strand főépületének megépítésére. A bejáratot tartó két stilizált fatorony a század eleji fürdőépületek hangulatát idézi. A vendéglátó-ipari egységeket a bérlőknek kellett megépíttetniük.
A strandfejlesztés második ütemének terveiben egyebek közt apartmanok és szabadtéri színpad építése szerepel. A polgármester beszámolója szerint még nem született végleges döntés arról, hogy a beruházás jövőre tervezett második ütemét önerőből, pályázati forrásból, vagy vállalkozói tőke bevonásával valósítja meg a város.
Balatonfűzfő vezetése a kivitelező Mozaik Kft.-től vette át a beruházást. A rendezvényen avatóbeszédet mondott Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselő, felidézve a standhoz fűződő személyes emlékeit, továbbá felléptek a Pannon Várszínház színészei, Stefancsik Annamária és Zayzon Csaba, valamint bemutatót tartott Szász Kitti freestyle futball világbajnok.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Vezetők nélkül maradt Budapest tömegközlekedése - mi jön most?

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Ismét zavartalan a közlekedés az M7-esen

Közeleg a vég: feladták a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

A Kúria döntésével ellentétben a mentőszolgálat szerződés nélkül is ügyeletre kötelezi az orvosokat
