Az egykori szocialista politikus jogi képviselője, Nagy István lapunk megkeresésére az adóhátralék befizetésének a tényét nem cáfolta, azonban a pontos összeget nem kívánta elárulni. Mindössze annyit mondott: Simont pénteken ismét kihallgatja a nyomozó hatóság, az adóhátralék kérdésére majd ezután érdemes visszatérni.
A volt honatya sajtóinformációk szerint márciusban az ügyészségen arról vallott, hogy a külföldön rejtegetett százmilliók csak vagyonkezelés céljából kerültek a birtokába.
Nem ismert, hogy az egykori MSZP-s vezető honnan teremtette elő a tranzakcióhoz szükséges pénzt.
A Központi Nyomozó Főügyészség február óta különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja Simont.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le