Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint kormánya nem döntött arról, megvétózná-e, ha az Európai Tanács a jogállamiság megsértése miatt szankciókról szavazna Magyarország ellen - adta hírül a 444. Egyik helyettese szerdán ezt állította, ám eszerint tévesen.
A kormányfő elmondása szerint a magyar ügyet egy nem hivatalos kormányülésen vitatták meg, olyanon, ahol nem hozhatnak kötelező érvényű döntéseket. Hivatalos közlemény sem született a határozatról. Addig nem döntenek, amíg a szavazás nem kerül hivatalosan napirendre.
Elmondta, hogy ő is lát problémákat a magyar jogállamiság helyzetében, például ellenzi az egyetemek elleni fellépést (itt a lex CEU-ra utalt), illetve a menekültekkel szembeni embertelen bánásmódot.
Kraszimir Karakacsanov miniszterelnök-helyettes csak sajtónyilatkozatot tett. Szerinte egyébként az unós alapszerződés hetes cikkelyének élesítése a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai bevonulásához hasonlít.
Az ellentmondó bolgár nyilatkozatok mögött az ottani kormánykoalíció összetétele áll. Boriszov vezeti a nagyobbik kormánypártot, amely az európai néppárt tagja, ám Karakacsanov, az egyik kisebb, radikális párt vezetője.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér