Igaz ugyan, hogy egy kormányrendelet felülírt egy jogerős bírósági ítéletet, de ez a járvány miatti különleges jogrendben megengedhető – mondta ki az Alkotmánybíróság Schanda Balázs vezette tanácsa.
A hvg.hu beszámolója szerint 2021-ben a légi irányítók sztrájkot hirdettek bérköveteléseik elutasítása miatt.
A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a szakszervezet által meghirdetett határozatlan idejű sztrájk jogszerű. Az ítélőtábla ezt helybenhagyta, a végzés 2021. július 20. napján emelkedett jogerőre. Ezután a kormány rendeletben tiltotta meg a sztrájkot a „honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálatnál”.
A szakszervezet alkotmányjogi panasza szerint a sztrájktörvény csak az igazságszolgáltatásnál, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál tiltja a munkabeszüntetést, a szakszervezetekkel kötött megállapodás pedig ehhez hozzáteszi a NAV-ot. A légi irányítók nincsenek felsorolva a tiltott területek között, a kormány tehát alkotmányos jogaikat sértette.
Azzal pedig, hogy egy jogerős bírósági ítéletet írtak felül rendelettel, „a végrehajtó hatalom szembehelyezkedett a független bírósággal”, megsértve a hatalommegosztás elvét.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azzal védte a rendeletet, hogy „a járvány kezelése, annak következményei enyhítése és leküzdése céljából szükségessé váló intézkedések maradéktalan teljesítése”, továbbá „számos nemzetközi kötelezettség zavartalan teljesítése” érdekében volt szükség a tilalomra.
Az Ab már korábban kimondta, hogy „a sztrájkjog egy sajátos, nem alanyi jogi természetű alapvető jog, amely nem áll alapjogi védelem alatt”, de „a gyakorlásából való kizárásnak csak valamely Alaptörvényben megfogalmazott jog, érték, cél védelme érdekében, azzal arányosan van helye”.
A vitatott rendelet azonban „a munkabeszüntetés jogától nem fosztja meg általánosságban az érintett dolgozókat, hanem ennek a jognak a gyakorlását tiltja a különleges jogrend időtartama alatt”. Az indoklás megismétli Palkovics László érveit: a légiforgalmi szolgálatnak teljes körűen és folyamatosan kell működnie a jelenleg fennálló veszélyhelyzetben, a bíróság által megfelelőnek tartott „még elégséges szolgáltatás” olyan kockázatot rejthet magában, amelyre figyelemmel „nem szükségtelen a munkabeszüntetéshez való jog gyakorlásának megtiltása a veszélyhelyzet idejére”.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól