A hódmezővásárhelyi Fidesz januárban azt javasolta, előbb kérdezzék meg a dolgozókat. A nemrég lezajlott szavazáson a túlóratörvényt egyetlen szavazó támogatta. A szavazás köztisztviselőkre és az önkormányzat képviselőire nem vonatkozott - írja az Index.hu.
A kérdés az alábbi volt: "Kíván-e Ön évi 400 óra túlmunkàt végezni úgy, hogy munkáltatója csak három év elteltével köteles kifizetni annak ellenértékét a kollektív szerződés szerint?"
A Csongrád megyei város közgyűlésében a Fidesznek ugyan többsége van, a polgármester azonban Márki-Zay Péter, aki az ellenzéki összefogás révén nyerte el a posztot tavaly februárban. A polgármester kezdeményezte, hogy több városhoz hasonlóan a közgyűlés fogadjon el olyan határozatot, amelyben kimondja, hogy az önkormányzati cégek nem élnek a szabályozás adta lehetőséggel, amely alapján 400 óra túlmunkát is kérhetnek a munkavállalóktól - amennyiben a dolgozók ahhoz egyéni beleegyezésüket adják.
Jelen állás szerint a Fidesz Hódmezővásárhelyen el fogja utasítani, azt, amit a törvényhozásban megszavazott. Igaz, erre legközelebb már csak a márciusi közgyűlésen lesz mód, a pénteki közgyűlés napirendjébe ugyanis már nem kerülhet be a túlóratörvénnyel kapcsolatos állásfoglalás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak