Az első női rendőrfőkapitány-jelölt kinevezésére vonatkozó javaslatot tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a Nógrád Megyei Önkormányzat közgyűlése. Somssich Gabriella január 2-án kezdte meg a munkát - olvasható a portálon.
A komlói születésű Somssich a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Az egyetem után a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályán kezdett dolgozni. Később a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője lett.
Kapcsolódó
Ezt követően majdnem egy évtizeden át vezette az Országos Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálatát, ahol nagy rálátást szerzett nemcsak a megyei rendőrkapitányságokra, hanem az ország rendőrségére is. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra fél évvel ezelőtt került.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat