A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi szerveinél és az alá tartozó kapitányságoknál 2019-ben a hivatásos állomány 64 százalékának az állandó lakcíme vidéki volt - válaszolta a Népszava kérdésére a szervezet. Van olyan fővárosi kerület, ahol a rendőrök háromnegyede vidéki, többségében két éven belül végzett fiatal.
Szakértők szerint egy elfogásnál, üldözésnél a szakmai alapok mellett a helyismeret is elengedhetetlen. Ennek a tudásnak a megszerzése nagyjából öt év alatt lehetséges, de az alacsony bérek és a nehezen megoldható lakhatás miatt a rendészeti szakgimnázium után kötelező kétéves szolgálati idő leteltével a legtöbben visszamennének szülőföldjükre. Ha ez nem sikerül, tömegesen szerelnek le, tavaly a BRFK hivatásos állománya 638 fővel csökkent, miközben 368 helyet tudtak betölteni.
Szakszervezeti vezetők szerint a szolgálati lakások felszámolása óta nincs valódi megoldás az állomány lakásgondjaira, s ez növeli az elvándorlást. A kiesők pótlása egyre nehezebb, a mostani tanévben már csak 400 diák kezdte tanulni a szakmát az országban, míg korábban csak a miskolci iskolába több mint ezren jelentkeztek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson