Patai Mihály jegybank-alelnöki kinevezésére Orbán Viktor miniszterelnök tett javaslatot márciusban az államfőnek. Ezután az Országgyűlés gazdasági bizottsága március 27-én 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatta az új alelnök kinevezését.
Bizottsági meghallgatásakor Patai Mihály úgy nyilatkozott, hogy az alapkamat jelenlegi, 0,9 százalékos szintje tartható lesz a következő időszakban is. Magyarországon a gazdasági növekedés fenntartható marad a következő 2-3 évben, annak ellenére, hogy mind az Európai Unióban, mind a világgazdaságban lassul a növekedés üteme.
Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke. Korábban az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója volt 13 éven keresztül, tisztségéről a jegybank-alelnöki kinevezésére tekintettel lemondott.
Korábbi információk szerint az MNB három alelnöke közül Gerhardt Ferenc hatéves megbízatása április 21-én szűnik meg. A most kinevezett Patai Mihály mellett Nagy Márton és Windisch László tölt be alelnöki pozíciót a jegybankban.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához