Az idén megszakadni látszik az a többéves gyakorlat, hogy az év végén kórház-konszolidáció keretében rendezik az egészségügyi intézmények által felhalmozott adósságot - mondta a Világgazdaságnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára.
A Magyar Államkincstár (MÁK) október végi adatai szerint 54,2 milliárd forint tartozás halmozódott fel az egészségügyben, az adósok között vannak járó- és fekvőbeteg-ellátó, egészségügyi háttérintézmények és klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézmények is.
Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója a múlt hét elején az Orvostechnikai Szövetség konferenciáján azt mondta, nincs semmilyen pozitív információja az idei konszolidációról, ő nem is számítana arra, hogy ugyanolyan csomag lesz, mint tavaly - 2017 novemberében a kormány egy 49 milliárd forintos konszolidációról döntött.
Rásky László elmondása szerint a beszállítók és az állami egészségügyi intézmények viszonya 2014-2015-ben bomlott meg, amikor 90 milliárd forintra rúgott a ki nem fizetett számlák összege. A tartozás főleg a magyar tulajdonú, kis- és közepes vállalatokat érinti érzékenyen. Amíg köztartozásuk van, nem indulhatnak közbeszerzési pályázaton.
A Világgazdaság megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is, hogy lesz-e az idén kórházkonszolidáció, de egyelőre nem válaszoltak leveleinkre.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben