A vizsgálat legfontosabb megállapításai a portál cikke szerint a következők:
- az egészségügyi hatóságok gyakran még a komplex orvostechnikai eszközöket is engedékenyebb eljárások során engedik a piacra, mint amilyeneknek az egyszerűbb gyógyszereket alávetik
- a hibásnak bizonyuló eszközök sokszor a piacon maradnak, további károsodásokat okozva a betegeknek
- előfordul, hogy a gyártók egy-egy problémás eszközt bizonyos országokból visszavonnak, de máshol tovább forgalmazzák
- a gyártók és a kórházak nem minden incidenst jelentenek be, sokszor pedig az is gondot okoz, hogy elérjék a betegeket, akikbe a rosszul működő implantátumok beletették
Az International Consortium of Investigative Journalists (Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma) nevű tényfeltáró szervezet elemzése szerint az elmúlt tíz évben mintegy 1,7 millió sérülés és közel 83 ezer haláleset volt köthető hibásan működő orvostechnikai eszközökhöz.
Kapcsolódó
A globális problémáktól Magyarország sem tudja függetleníteni magát. A magyar betegek esetében is nagyrészt azoknak a nagy multicégeknek a termékeit alkalmazzák, amelyekkel más országokban gond van. A szabályozást tekintve pedig Magyarország uniós tagállamként azokat az európai előírásokat követi, amelynek az ICIJ nyomozása szerint komoly hiányosságai vannak.
A magyarországi helyzet részletesebb megismerését és a konkrét esetek feltárását nehezíti, hogy az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos adatokhoz való hozzáférés korlátozott. Bár Magyarországon is működik egy olyan rendszer, amelyben a gyártóknak és az egészségügyi intézményeknek jelenteniük kell minden olyan esetet, amikor problémák merülnek fel egy-egy eszköz használatával, de ezek nem állnak rendelkezésre könnyen áttekinthető, elemezhető formában.
További részletek itt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat