Az intézkedés oka, hogy a 2020-ra szóló éves bérletek megvásárlására a BKK elegendő időt kíván biztosítani az ügyfeleinek - közölte a társaság.
Sok utasnak ugyanis az ünnepi időszak alatt nincs alkalma a bérletvásárlásra, illetve sok üzleti partnerük csak az év első munkanapjaiban tudja átutalással megvásárolni, illetve munkavállalóiknak kiosztani a bérleteket.
A tájékoztatás szerint a hosszabbítás kiterjed mind a magánszemélyek, mind a cégek által vásárolt éves bérletekre, így a tanuló és nyugdíjas bérletekre, illetve a MOL-BUBI bérletekre is.
A bérleteket a MÁV-START és a Volánbusz is a meghosszabbított érvényességi idővel fogadja el Budapest közigazgatási határán belül, a Budapest-bérletekkel igénybe vehető járatain.
Ugyanakkor nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű budapesti, HÉV- és környéki bérleteket, valamint az éves nosztalgia bérleteket sem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Emelkedett a kincstárjegyek átlaghozama

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Új, egzotikus Wizz Air úticélt jelentett be Szijjártó Péter, és jöhet a következő

A kínaiak lepipálták a Teslát, világra szóló fejlesztést jelentett a BYD

Míg mások kínlódnak, Korea letarolja a világot

Ukrajna a békemegoldásért kész fellazítani az orosz szankciókat
