Magyarországon soha nem lesz radikális adócsökkentés, ha kiadáscsökkentéssel akarják kezdeni a munkát: ezt meg kell fordítani – mondta Orbán Viktor az Info rádiónak adott interjújában. A pártelnöki beszédben konkrétumok nem hangzottak el. Arra a kérdésre, hogy mekkorára tervezik az egykulcsos adó mértékét, Orbán Viktor kijelentette: "a szlovákoknál alább semmiképpen sem lehetne adni, de még talán túltehetünk azon is egy-két százalékkal". A Fidesz elnöke elmondta: a gazdasági élet szereplőivel komoly megállapodásokat kell kötni. Rendszeresen – valószínűleg évente – meg kell egyezniük a politikusokkal, hogy mekkora az az összeg, amelyet adók formájában a központi költségvetés rendelkezésére tudnak bocsátani. "Ne a politika mondja meg, hogy mire van szüksége a gazdaságnak, az országnak, és ennek megfelelően aztán megsarcolja a gazdasági életet, hanem fordítsuk meg: mondja meg a gazdasági élet, hogy ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen, minél több embernek legyen állása, milyen adórendszerre van szükség" - mondta a pártelnök, aki a versenyképességről szólva kijelentette: nem a bérek magasak, hanem a rárakódó terhek; ha ezeket csökkentik, javul a versenyképesség. A bizonytalanság és a nyugtalanság fő forrása ma maga a kormányzati politika, de minden olyan ügyben, amely az ország érdekét szolgálja, készen állunk az együttműködésre - fejezte be egyszerű szavakkal a Fidesz elnöke az interjút.