Szombatra virradó éjszaka a Dunántúlon és a középső országrészben többnyire erősen, északkeleten, keleten változóan felhős lesz az ég, az éjszaka második felétől az északnyugati harmadban gyenge havazás is lehet.
Szombaton északkeleten változóan, másutt eleinte erősen felhős lesz az ég, majd délután délnyugat, nyugat felől szakadozik a felhőzet. Északnyugaton gyenge havazás, majd másutt hószállingózás is előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön ma megélénkül, néhol meg is erősödik a délkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon -2, -7, másutt -6, -11 Celsius-fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -2 és +2 fok között alakul.
Vasárnap változóan mennyiségű és vastagságú felhőzet várható, majd estétől határozott felhőzetnövekedés kezdődik nyugat felől. Számottevő csapadék estig nem valószínű. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton a melegebb.
Hétfőn az átmeneti felszakadozások mellett többnyire erősen felhős lesz, sőt néhol egész nap borult maradhat az ég. Éjszaka és napközben egyaránt több helyen várható eső, zápor, az északi, északkeleti megyékben eleinte ónos szitálás, ónos eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +8 fok között alakul, de délnyugaton 9, 11 fokot is mérhetnek.
Mi az az okklúziós front?
A ciklon fejlődési folyamatának befejező szakaszában a melegfronttal fokozatosan összeolvad az azt utolérő hidegfront. A folyamatot okklúziónak, az összeolvadt frontot okklúziós frontnak nevezzük - írja az OMSZ.A két front közötti meleg légtömeg (melegszektor) kiszorul a felszín közeléből, és ezzel együtt feláramlásra kényszerül, ami felhő- és csapadékképződéssel jár. A hidegfront mögötti és a melegfront előtti hideg légtömegek összekapcsolódnak. Az okklúziós frontokat általában vastag felhőzet és tartós csapadék jellemzi.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához