Székely László ombudsman a szaktárcához fordult. Az ügy előzményeként két civil szervezet beadványban sérelmezte, hogy Magyarországon bevett gyakorlat az anya és az újszülött szétválasztása. Az alapjogi biztos vizsgálatot indított - olvasható a portál cikkében.
Az anyának joga van ahhoz, hogy újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el, amennyiben ezt nem zárja ki egészségi kockázat, az ő vagy az újszülöttje egészségi állapota. Ezen az intézmény belső szabályzatai sem változtathatnak, áll a közleményben.
A biztos szerint az egészségügyben általánossá kell tenni azt a szemléletet, amely az anyákat és gyermekeiket azonos érdekű félként, és az anyát a gyermeke érdekében eljáró, felelős partnerként kezeli.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják