A 2020/2021-es tanévtől lehetőség nyílt a fiúk számára is kérni a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást, így a korosztály magasabb átoltottságával elősegíthető a méhnyakrák, a szájüregi és gégedaganattípus elleni védelem. Egyre több szájüregi és gégedaganat esetén derül ki, hogy a HPV szerepet játszik a daganat kialakulásában, mely miatt a védőoltás a fiúk számára is fontos védelmet biztosíthat.
A HPV egyike a leggyakoribb vírusfertőzéseknek, amely a nőket és a férfiakat egyaránt érinti. A vírus szerepe bizonyított nem csupán a nők esetében a méhnyakdaganat, hanem a férfiakat érintő daganattípusok - fej-nyaki, szájgarati, végbélnyílásdaganatok - kialakulásában is - mondta.
A HPV-fertőzés nagyon elterjedt: az emberek 50-80 százaléka átesik valamilyen HPV-fertőzésen úgy, hogy nem is tud róla, a vírus általában tünetmentes, sokszor csak átmenetinek bizonyul, legtöbbször 1-2 év alatt magától eltűnik a szervezetből. A humán papillomavírusnak több száz típusa van, ezek közül legalább tizenöt okozhat méhnyakrákot, és a méhnyakrákok mintegy 70 százalékáért a humán papillomavírusok közül két típus, a 16-os és a 18-as a felelős.
Először a 2014/2015-ös tanévtől volt elérhető térítésmentesen a 7. osztályos lányok számára a HPV elleni védőoltás, és négy tanéven keresztül a két HPV-típus ellen nyújtó készítményt, majd a 2018/2019-es tanévtől kezdve már 9 HPV-típus ellen védelmet kialakító oltóanyagot biztosítják. Jelenleg ez a világon elérhető legtöbb HPV-típus ellen védelmet nyújtó oltóanyag - jegyezte meg. Az igénybevétel az elmúlt években 80 százalék fölé emelkedett.
A fiúk védőoltásáról szólva megjegyezte, nemcsak saját maguk védelme miatt fontos, hanem azért is, mert a betegséget továbbadhatják. A kórokozó évekig lappanghat tünetmentesen a szervezetükben, a vírushordozó így tudtán kívül fertőzheti meg aktuális partnereit, akik így szintén továbbadhatják a fertőzést. A fiúk bevonása az oltási programba tehát nemcsak saját védelmüket jelenti, hanem további 40 százalékkal csökkentheti a méhnyakrák, illetve a hüvely és a szeméremtest elváltozásait a nőknél.
A 2021/2022-es iskolai tanévre vonatkozó kampányoltásban a lányok 82,5 százaléka, a fiúk 71 százaléka igényelte a védőoltást, ami kiemelkedő aránynak számít. Az idén aláírt szülői nyilatkozatokat szeptember 13-ig kell visszajuttatni az iskolába.
A HPV elleni védőoltás nem kötelező, az állam által felajánlott önkéntes HPV elleni védőoltás és annak beadatása az iskolai kampányoltás keretében térítésmentes. Az oltás kockázata minimális, az oltási reakció ritkák.
A HPV-oltás akkor is beadható, ha a Covid-19 elleni védőoltást az iskolai kampányban vagy az elmúlt hetekben, hónapokban kapta meg a 12. életévét betöltött gyerek. A szakma szabályai szerint akár egyszerre is adható lenne a két különböző oltás, azonban a koronavírus elleni vakcina még új, ezért - hogy elkülöníthetőek legyenek az oltási reakciók - ajánlott a két hét különbség. A koronavírus elleni védőoltás jelenleg elsőbbséget élvez, a második dózist követő 2 hét után azonban már beadható a HPV elleni vakcina is - hangoztatta a szakember.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722008224.jpg/240/?v=2024012201)
Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)