"Vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni azzal kapcsolatosan, hogy mennyire lesz rossz az influenzaszezon, de vannak olyanok, amelyeket abszolút kontroll alatt tarthatunk. Mindenki oltassa be magát" – mondta Hsziaojen Szu, egy washingtoni gyermekkórház infekciókontrollért felelős vezetője.
Általánosságban véve nehéz előre megmondani, hogyan alakulhat majd egy jövendőbeli influenzaszezon, de az előttünk álló kifejezetten kemény lehet a szakértők szerint – idézi az NBC beszámolóját az Infostart.
Kapcsolódó
A szakértők az okok között a sokkal lazább iskolai maszkhasználatot és tavalyi szezon elmaradását is említik. "A lakossági immunitás nagy része azért alakul ki, mert a lakosságban egy része a megelőző évben influenzás volt, és ha hasonló törzs kering, akkor ők azt már nem kapják el" – mondta Mark Roberts, a Pittsburghi Egyetem Közegészségügyi Doktori Iskolájának közegészségügyi dinamikai laboratóriumának igazgatója nemrégiben. Tehát a tavalyi influenzás megbetegedések alacsony száma miatt idén drámaian megnövekedhet a megbetegedések száma.
Robert és csapata két modellezést is elvégzett, mellyel az influenzaszezonban várható kórházi kezelések számát jósolták meg. Amerikában a CDC adatai szerint évente 200 ezer ember kerül kórházba influenza miatt, ez a szám most legrosszabb esetben - egy nagyon fertőző törzs terjedésekor, alacsony átoltottság mellett - meg is háromszorozódhat, így 600 ezer ember is kórházba kerülhet.
Amerikában már nyáron sokan kerültek kórházba főként gyermekek köréből olyan vírusokkal, melyek általánosságban télen szoktak terjedni, amit a szakértők a maszkviselés és a távolságtartás végének a számlájára írnak.Az oltottak közül a megbetegedést elkapók éppúgy nem kerülnek kórházba általában, mint a koronavírus elleni oltásnál.
Magyarországon a koronavírus-járvány előtt a 65 év fölöttiek kérhették ingyenesen az influenza elleni védőoltást, amit tavaly bárki ingyenesen felvehetett. Egy átlagos évben a rendelkezésre álló 1,3 millió adag fele sem fogy el, tavaly végül 1,4 millió adagot tudtak beadni a magyaroknak.
Legolvasottabb

Már tisztán látni, hogyan fog elszállni az olaj ára az Irán-Izrael háború miatt

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Felrobbantottak egy pénzautomatát, a detonáció a bank épületét is megrongálta
