Az Energiaügyi Minisztérium (EM) hivatalos Facebook-oldalán közzétett csütörtöki bejegyzése szerint októberben 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, ami kilenccel haladja meg az eddigi rekordnak számító márciusi adatot. A környezetkímélő járművek teljes állománya már csaknem eléri a 96 ezret, így várhatóan még 2025-ben forgalomba áll a százezredik ilyen autó is.
A tárca kiemelte, hogy a tiszta és csendes járművekből az évtized elejéhez képest már tizenkétszer több közlekedik az utakon, számuk pedig 2023 ősze óta megduplázódott.
Már szeptemberre biztossá vált, hogy 2025 a zöldautó-állomány bővülésének eddigi legerősebb éve lesz: az első tíz hónapban több mint 25,5 ezerrel nőtt a flotta, és az év végi növekedés várhatóan átlépi a 30 ezres szintet.
A vállalati e-autó program továbbra is jelentősen hozzájárul a kereslet növekedéséhez. Eddig több mint 7000 cég kapott támogatási döntést, és közülük több mint ötezret már ki is fizettek, átlagosan 4,3 millió forintos összeggel. A 40 milliárd forintra megemelt keretnek köszönhetően a program még mindig nyitva áll a gazdasági társaságok előtt – erősítette meg az Energiaügyi Minisztérium.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt