Egyeztetést kért az építési és közlekedési minisztertől Szentendre, Pomáz és Budakalász polgármestere annak tisztázására, hogy milyen változtatásokat jelentene a H5-ös (szentendrei) HÉV módosított, "racionalizált műszaki tartalommal" történő felújítására vonatkozó kormányzati döntés.
A Lázár Jánoshoz eljuttatott levélben Fülöp Zsolt (Szentendre - Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület, TESZ), Leidinger István (Pomáz - független) és Forián-Szabó Gergely (Budakalász - 2011 Környezet- és Értékvédő Egyesület) kiemelte, hogy a H5-ös HÉV az agglomeráció legnagyobb forgalmú közösségi közlekedési eszköze, amelynek rekonstrukcióját a térség lakói régóta várják.
Utaltak arra, a friss kormányhatározat szerint a kormány egyetért a vonal korábbi műszaki tartalmának racionalizálásával és engedélyezi a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását.
A rövid kormányhatározatból kiolvasható, hogy az önkormányzatokkal korábban egyeztetett beruházási programot és annak műszaki tartalmát "racionalizálni" kívánják. "Mielőbbi, költséghatékony" kivitelezésről határoztak, de sem a beruházás forrásáról nem rendelkeztek, sem felelőst, sem határidőt nem jelöltek meg
- mutattak rá.
A három polgármester ezért tisztázó egyeztetést kért a minisztertől, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi terveket az érintett önkormányzatokkal már egyeztették, ezért elengedhetetlennek tartják, hogy az átdolgozott változat megismerésébe és véleményezésébe is bevonják a településeket.
"A H5 HÉV vonalán fekvő települések, valamint a környező térség számára is kulcsfontosságú, hogy a több évtizedre meghatározó fejlesztés olyan műszaki tartalommal valósuljon meg, amely a lakossági igényeket és a szakmai szempontokat egyaránt tükrözi" - fogalmaztak a polgármesterek közös levelükben.
A városvezetők haladéktalan egyeztetést kezdeményeztek a miniszterrel és a térségben érintett országgyűlési képviselőkkel a műszaki tartalomban tervezett változásokról.
Alapvető fontosságúnak tartják, hogy a fejlesztés térségi együttműködéssel és átlátható módon valósuljon meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál