A közlemény szerint nyári tárgyalásmentes időszak 1998-tól van Magyarországon, és jól ismert a nemzetközi gyakorlatban is, az Európai Unió Bíróságán is van ítélkezési szünet. Ezekben a hetekben ugyanis szinte felesleges tárgyalást kitűzni. Az ügyfelek és a jogi képviselők nyaralnak, ezért nem tudnak megjelenni a tárgyalásokon, a bírónak pedig - méltányosságból - kötelessége elfogadni az ilyen mulasztásokat.
Ugyanakkor az ítélkezési szünet alatt is lehet tárgyalás azokban az esetekben, amelyekben szoros határidőket ír elő a törvény. A szünet nem szakítja meg az eljárási határidőket. Az ügyeletet teljesítő büntető bírók pedig ez idő alatt is elrendelhetnek, vagy megszüntethetnek előzetes letartóztatást.
A cégbíróságok folyamatosan működnek és a bírók eljárnak a végrehajtási ügyekben. A kezelőirodák is nyitva tartanak, az ügyfelek leadhatják beadványaikat és az iratokba is betekinthetnek. A nyári szünet július 16-tól augusztus 16-ig tart a bíróságokon.
Az OBH elnöke tavasszal adta ki ajánlását a bírósági vezetők, bírák és igazságügyi alkalmazottak szabadságolási rendjéről, melyben azt javasolta, hogy az ítélőtáblákon, törvényszékeken és az Országos Bírósági Hivatalnál az évi rendes szabadságokat lehetőleg július 16-a és augusztus 16-a között, illetve december 30-án és 31-én adják ki.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Mérgesek a tanárok – Tovább nő a bérfeszültség az iskolákban
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Mi történt 2025-ben az albérletpiacon? Elképesztő tűzijáték zajlik a színfalak mögött