Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy az egy órára jutó munkaköltségek az EU28-ban 1,7 százalékkal emelkedtek az előző negyedévi 2,0 százalékkal szemben, az euróövezetben viszont 1,3 százalékról 1,7 százalékra gyorsult a növekedés üteme.
A munkaerő költségének két fő eleme a bérek és fizetések, valamint a bérterhek. Az EU28-ban a bérek és fizetések 1,7 százalékkal, a bérterhek pedig 1,6 százalékkal emelkedtek az év első három hónapjában, szemben az előző negyedévi 2,1 százalékkal, illetve 1,3 százalékkal. Az euróövezetben a bérek és fizetések 1,8 százalékkal, a bérterhek 1,5 százalékkal nőttek a múlt év utolsó negyedében regisztrált 1,5 százalékkal, illetve 0,7 százalékkal szemben.
A legnagyobb mértékben, 10,4 százalékkal Romániában nőttek a költségek az első negyedévben, majd Bulgária (7,7 százalék) és Észtország (6,9 százalék) következik. Ugyanakkor Olaszországból 1,5 százalékos, Ciprusról pedig 0,3 százalékos csökkenést jelentettek.
Magyarországon az Eurostat adatai szerint az első negyedévben éves összevetésben 4,1 százalékkal emelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek az előző negyedévi 4,0 százalék és az egy évvel korábbi 3,5 százalék után.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le