A politikusok Vidnyánszky Attila igazgatóval tárgyaltak és az eseményről szóló közleményben az áll, a delegáció és a vezérigazgató
„megállapodtak, hogy a Nemzeti Színház a megnövekedett üzemeltetési költségek között is megőrzi a nemzeti kultúrában betöltött stratégiai szerepét”, valamint, hogy a teátrum „megfelel a növekvő rezsiköltségek miatti takarékosság követelményeinek, továbbra is a törvény által előírt módon kiszolgálja nézőit.”
Ehhez képest a Népszava értesülése szerint a Nemzeti Színház energiatakarékossági megfontolásból heti két napot zárva tart majd novemberben és decemberben.
A színház ugyan ezt nem erősítette meg, de a műsortáblázat szerint valóban zárva lesznek.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt