Az államtitkár a videójában köszönetet mondott mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet, hiszen - mint fogalmazott - minden egyes vélemény erősíti a koronavírus-járvány elleni összefogást - írja a MTI,
A mostani konzultáció volt eddig a második legnépszerűbb a kitöltők száma alapján. A kérdőívek feldolgozása már zajlik, s szeptemberben lehetnek meg az eredmények - tájékoztatott Dömötör Csaba.
"Erre nagy szükség lesz, mert nyakunkon a második hullám. Elhúzódó küzdelemre kell berendezkednünk a vírus ellen, és jó ha tudjuk, hogy melyek a legfontosabb egyetértési pontok a magyarok között" - fogalmazott az államtitkár.
Korábban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta, hogy az eredmények fényében dönt a kormány az új szigorításokról, lazításokról.
Az idei volt az első alkalom, hogy az ellenzék nem passzív, hanem bojkottot hirdetett: a Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők vezette Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány is gyűjtötte a kitöltetlen íveket. Az ország minden pontján jelen voltak, de eddig nem közölték, hány ívet gyűjtöttek össze. Előzetes hírek százezres nagyságrendben kerültek hozzájuk a papírok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
