A kormány újraosztotta a miniszterek feladatkörét, és a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá terelte a koncessziós jogok felügyeletét. Az ilyenek az állam vagy önkormányzat által nyújtott engedélyezések, engedmények, melynek alapján törvényben meghatározott tevékenységek gyakorlásának jogát visszterhes, határozott idejű szerződésben engedi át úgy, hogy a jogosultnak időben és területileg korlátozott piaci monopóliumot biztosít. Lényegében tehát az állam megszabja, hogy a trafikokat, kaszinókat ki üzemeltetheti, de ugyanígy az állam engedi meg például a kőolaj-kitermelést is egyes szereplőknek.
A pénteken megjelent Magyar Közlönyben erre a feladatra külön életre is hívnak egy szervezetet, Nemzeti Koncessziós Irodát. De azt még egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen formában valósul meg. A kormányrendelet, mindössze annyit rendez, hogy az irodát elnök vezeti, akinek lehet egyidejűleg több helyettese is. Valamint az tisztázódott, hogy ezt mostantól Rogán Antal felügyelheti miniszterként.
Az Iroda szakmai feladatairól annyit még tisztáztak, hogy
- összegyűjti és rendszerezi az állam koncessziós tevékenységére vonatkozó információkat, hazai és nemzetközi gyakorlatokat,
- előkészíti az állam koncessziós tevékenységére vonatkozó gazdasági, társadalmi, jogi hatástanulmányokat, döntéselőkészítő dokumentumokat,
- javaslatot tesz a miniszterelnök kabinetfőnökének egyes kizárólagos állami gazdasági tevékenységek gyakorlása időleges jogának koncessziós szerződés keretében történő átengedésére,
- az állam koncessziós tevékenységére és a koncessziós eljárásokra vonatkozó egységes módszertant, eljárásrendet és monitoring rendszert alakít ki és működtet
A koncessziós jogoknál leginkább a 2013-as trafik-ügy vált ismertté, valamint a kaszinóüzemeltetések kiosztása. Utóbbinál az elmúlt időszakban már megindult az átalakítás: júniusban kiemelt nemzetgazdasági érdekké nyilvánította a kormány, hogy ki üzemeltetheti Magyarországon a kaszinókat. A 2021-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat a koncessziós törvényt, valamint a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is alaposan módosítja. Az eddigi 5 helyett 7 kaszinója lehet annak, akivel a kormány megállapodik.
A koncessziók közül ezek jelentik a legnagyobb üzletet: 2018-ban a cégek összességében 38,7 milliárd forint bevételt hoztak, nyereségük meghaladta a 11 milliárd forintot és alig 4 milliárdnyi játékadót fizettek be. Ez az előző évhez képest bő 6 milliárddal nagyobb forgalom, az adózott eredményük majdnem 3 milliárd forinttal ugrott meg. Összesen 3 milliárd 966 millió forintot adóztak, míg a 2017-es évben még 4 milliárd 71 millió volt a befizetés.
Rogán Antal minisztériuma így újabb feladatokat szerzett, pedig már így is az ő tárcája felügyelte a kormány közléseiért, hirdetéseiért, a nemzeti konzultációért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatalt, a Magyar Turisztikai Ügynökséget, a tavaly márciusban felállított, a kormánynak tanácsokat adó Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsot, valamint a szintén akkor létrehozott Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-t. A politikus jogköre az informatikai beszerzések, valamint a filmügyi biztos felügyelete is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

A valóság gyorsvonatként jött szembe az ukrán elnökkel - így látja Szijjártó Péter

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?
