A magyar Országgyűlés által nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvény nem fogja befolyásolni az uniós források sorsát – mondta Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter a lengyel állami hírügynökségnek (PAP) adott interjúban.
Más országokban is vannak olyan törvények, amelyek általában a választási kampányokba vagy az ország belpolitikájába való külső beavatkozás korlátozására és átláthatóságának biztosítására irányulnak
– érvelt a miniszter, aki 2014 és 2019 között az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos volt.
Kapcsolódó
Hozzátette azt is, hogy az Európai Parlamentben jelenleg is tárgyalják azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy az uniós tagállamokban működő nem kormányzati vagy politikai szervezetek irányítása és adományozási politikája a lehető legátláthatóbb legyen.
Mint ismert, a magyar Országgyűlés december közepén fogadta el a szuverenitás védelméről szóló törvényt, amely előírja, hogy a külföldről jogosulatlanul kapott pénzügyi támogatásban részesülő választási jelöltek és az őket támogatók akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.
A törvény rendelkezései szerint létrehozzák a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A hivatal feladata lesz többek között a külföldi finanszírozásban részesülő, a közpolitikai döntések befolyásolására törekvő szervezetek vizsgálata, valamint az állami szuverenitásról szóló éves jelentés elkészítése.
Ezen túlmenően a hivatal széleskörű vizsgálati jogkörrel rendelkezik majd; feladatai közé tartozik majd a más országok által a szuverenitás védelme érdekében hozott intézkedések elemzése és ajánlások megfogalmazása a kormány számára. Tevékenysége keretében az új intézmény várhatóan együttműködik majd az állami szervekkel, köztük a nemzetbiztonsági szolgálatokkal.
Mi lesz a dolga a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak?
Módosították hozzá az Alaptörvényt és a büntető törvénykönyvet is. >>>Az új szabályozást többek között az amerikai külügyminisztérium is bírálta, „drákói” eszköznek nevezve, ami alkalmas lehet a politikai ellenfelek megbüntetésére. Állásfoglalásuk szerint „a szabályozás nincs összhangban a demokráciáról, az egyéni szabadságjogokról és a jogállamról vallott közös értékekkel.”
Navracsics azonban nem gondolja, hogy az intézkedést a jövőben komoly kritikák érik majd.
December közepén derült ki, hogy Brüsszel hajlandó feloldani 10,2 milliárd eurónyi magyar uniós támogatást: a kohéziós alapokban eddig összesen mintegy 30 milliárd, Magyarországnak szánt forrás volt befagyasztva, ennek csaknem a harmadát szabadította fel a Bizottság.
Ugyanakkor 21 milliárdot továbbra is zárolnak. Navracsics Tibor bízik abban, hogy a fennmaradó pénzeket, amelyre szerinte Magyarország jogosult, hamarosan feloldják.
„Ami az újjáépítési alapot illeti, még csak most kapjuk az első előleget. Bízunk benne, hogy ezután folyamatosan áramlik majd a pénz az újjáépítési alap projektjeire” – tette hozzá a politikus.
A tudósítás szerint a magyar egyetemeknek az Erasmus és a Horizont Európa programokban való részvétele jelenleg zsákutcának tűnik. A hírügynökség emlékeztet rá, hogy az Európai Bizottság 2022 végén aggályokat fogalmazott meg a magyarországi állami egyetemek irányítási eljárásaival kapcsolatban.
Az elfogadott törvény értelmében egyes magyarországi egyetemek irányítását alapítványok vették át, az intézmények igazgatótanácsába pedig a Fidesz-KDNP koalíció képviselői ültek be. Az Európai Bizottság nyomására végül Gulyás Gergely februárban bejelentette, hogy az egyetemi vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban ülő miniszterek lemondanak ottani tisztségükről. A cél, hogy a kormány megegyezzen az Európai Bizottsággal az Erasmus+ és a Horizont Európa további finanszírozásáról. Közben kiderült, hogy a miniszterek valóban mentek, ám szinte az összes érintett egyetem kuratóriumában maradt azért még kormánypárti politikus.
„Sajnos a tárgyalások késő ősszel megrekedtek. Még mindig várjuk az Európai Bizottság válaszát a legutóbbi álláspontunkra, amelyet írásban küldtünk el. Úgy látom, hogy tárgyalópartnereinknek az Európai Parlament politikai zsarolása miatt nincs bátorságuk további lépéseket tenni a probléma megoldása érdekében” – értékelt Navracsics Tibor a hírügynökségnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)