Fiktív adatokkal csalt egy társaság napelempark létrehozására kiírt pályázatokon – közölte a NAV.
Gyanúsítottként hallgatták ki egy észak-alföldi gazdasági társaság korábbi és jelenlegi ügyvezetőjét, aki fiktív adatokkal és hamis okiratokkal 900 millió forint értékben csalt el támogatásokat.
A NAV munkatársai „követelésként foglalták le egy napelempark jövőbeni termelésének ellenértékét is”, az akcióban a költségvetést ért kár teljes egészében megtérül.
Végre újraindulhatnak a napelemes pályázatok
Nyár végére fokozatosan újra elérhetővé válhatnak a napelemes pályázatok. A kormány előfinanszírozza a beruházásokat, amíg nem érkezik pénz az Európai Uniótól. Bővebben>>>A régi és új ügyvezető is csalt a napelempark-pályázatokon
A társaság régi és új ügyvezetője is fiktív adatokkal csalt a napelempark létrehozására kiírt pályázatokon. A projekthez szükséges önerővel sem rendelkeztek, annak meglétét valótlan tartamú magánokirat felhasználásával próbálták igazolni.
A cég a termelőeszközök beszerzéséhez – a vissza nem térítendő támogatás mellett – kamatmentes kölcsönt is kapott.
A pályázati összeg igénylésének egyik feltétele három érvényes árajánlat volt, de a becsatolt német és dán ajánlatok fiktívnek bizonyultak.
A beszerzett burkolatjelfestőt sem a legjobb árajánlatot adó cégtől vették meg, ráadásul kiderült, hogy a pályázatban feltüntetett azonosítókkal nem is gyártottak olyan gépet.
Az akcióban a nyomozók egyszerre több helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat. Több mint egymilliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy, egyenként 500 kilowattóra teljesítményű napelemes kiserőművet. A napelempark által a jövőben megtermelt villamosenergia ellenértéke – a követelés erejéig – a NAV-hoz folyik majd be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD

Az uniós szankciós jegyzékbe az Iszlám Állam és al-Kaida közé egy új szervezetet is bevéstek

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció
