Andrew Parker, aki egy berlini biztonságpolitikai konferencián szólalt fel, az MI5 által Londonban ismertetett beszédében elmondta: a londoni Westminster hídon tavaly márciusban elkövetett gázolásos és késeléses merénylet óta - amelyben öten haltak meg, köztük egy rendőr - a brit elhárító szolgálatok tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg. (Trump Iránban látja a nagy problémákat.)
Parker szerint jóllehet az Iszlám Államot sikerült szinte teljesen kiszorítani szíriai és iraki fészkeiből, a szervezet igyekszik átcsoportosítani tevékenységét, és a vele szembeni fellépéshez még évekig tartó folyamatos nemzetközi biztonsági együttműködésre lesz szükség.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához