Gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket - mondta szombaton Müller Cecília országos tisztifőorvos az MTI beszámolója szerint.
Két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.
Minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható. A koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek Müller szerint. Ugyanakkor, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben "ma már nem vagyunk fegyvertelenek", Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.
Müller Cecília közölte, hogy az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához