A kormány célja, hogy Magyarország a jelenleginél hangsúlyosabban legyen jelen a világ innovációs és tudományos térképén - mondta a tárcavezető, aki szerint az utóbbi években az ország nagyon sok pénzt költött innovációra és kutatásokra, ez azonban az eredményekben nem mutatkozott meg eléggé.
"Olyan szinergiát kell létrehozni a kutatóintézetek és az egyetemek között, amely mindegyik szereplőt egyformán erősíti" - magyarázta a miniszter, megjegyezve, hogy jelenleg ugyan ezek sok szállal kötődnek egymáshoz, de más fenntartó alatt működnek, ami az anyagi és a humánerőforrások pazarlásához vezet.
Kapcsolódó
Szerinte összevonással létrejöhet egy olyan stabil tudományos bázis, amely a meglévő kapacitások jobb kihasználásával nemzetközi mércével mérve is magasabb szintű kutatási tevékenységet, kiemelkedő kutatási eredmények elérését teheti lehetővé.
Palkovics László a Debreceni Egyetemet Kelet-Magyarország olyan meghatározó szellemi központjának nevezte, amely a gazdaságfejlesztés területén is jelentős szerepet vállal. Az egyetem célja, hogy a következő évtizedben a régió innovációs és technológiai központjává váljon - tette hozzá, majd arról beszélt, hogy olyan multinacionális nagyvállalatok, mint a Thyssenkrupp és a Continental után a világ egyik legnagyobb autógyára, a BMW is Debrecent választotta új gyára helyszínéül.
Ez hatalmas kihívás a városnak és az egyetemnek is - mondta, hozzátéve, hogy az egyetem és a BMW között a következő hónapokban meg kell teremteni azt a szimbiózist, amely Győrben és Kecskeméten létrejött a helyi felsőoktatás és az Audi, illetve a Mercedes között.
"Az egyetem fejlesztési terveinek összhangban kell lenniük azzal, amit a BMW és a többi technológiai cég szeretne megvalósítani debreceni gyáraiban" - fogalmazott.
Az intézmény jogelődje, a református kollégium 480 évvel ezelőtt, 1538-ban jött létre, azóta a debreceni egyetemi képzés folyamatosan működik. Európa legdinamikusabban fejlődő részét jelenleg a V4-országok jelentik, erre a helyzetre az egyetemnek is reagálnia kell, a többi között a vállalati együttműködések terén - fűzte hozzá Szilvássy Zoltán, a DE rektora hangsúlyozta
A Debreceni Egyetemen több mint 30 ezer hallgató, mintegy 9500 elsőéves kezdte meg tanulmányait. A felsőoktatási intézményben 116 országból 5500 külföldi diák tanul.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben