Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint a Fed eszközvásárlási programjának leépítése nem lesz hatással a magyar monetáris politikára, a "tapering" nem hoz magasabb jegybanki alapkamatot. Balog Ádám szerdán Bécsben a Euromoney konferencián egy, a monetáris politikáról szóló panelbeszélgetésen kiemelte: az eszközvásárlási program visszavágása még nyitott téma, és bár felvet néhány kérdést, és az MNB folyamatosan elemzi a helyzetet, de nem hat közvetlenül Magyarországra.
Amint arról beszámoltunk, kedden szintén a Euromoney konferencián Töröcskei István, az ÁKK Zrt. vezérigazgatója is úgy vélekedett, hogy nincs okunk tartani a tapering hatásaitól.
Balog hangsúlyozta, hogy a magyar monetáris politikát elsősorban a fundamentális folyamatok határozzák meg: a reálgazdasági folyamatok tartósan alacsony kamatkörnyezetet indokolnak, amit támogat a külső, alacsonyan maradó kamatkörnyezet is. Ezenkívül stabilitási szempontból a makroökonómiai mutatók jók, az ország jó befektetési célpont, a forint árfolyama pedig stabil volt az utóbbi egy évben.
Az MNB alelnöke szólt arról is, hogy Magyarországon az alacsony infláció ellenére sincs deflációs veszély. Hozzáfűzte: a magyar gazdaságot továbbra is a termelő kapacitások optimálistól elmaradó kihasználtsága jellemzi, a kibocsátási rés változatlanul negatív.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le