Kiemelték, hogy a szerződésállományra vonatkozó információk elérhetőek az alapítványok honlapjain. Ezzel párhuzamosan az alapítványok folyamatosan válaszolják meg a hozzájuk beérkezett közérdekű adatigényléseket.
A közleményben hangsúlyozzák: a Pallas Athéné alapítványok a törvények betartása mellett transzparensen működnek, a működésükre vonatkozó pénzügyi és egyéb információkat folyamatosan közzéteszik és frissítik honlapjaikon.
Az ötmillió feletti szerződések adatait itt lehet böngészni:
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le