Eddig 18,5 ezren válaszoltak az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéseire, és reményei szerint a július végi zárásig még rendelkezésre álló két hétben tovább emelkedik a válaszadók száma - mondta Deutsch Tamás.
Amint lezárul a véleménynyilvánítási lehetőség, nyilvánosságra hozzák a válaszadók számát és azt, hogy egyes kérdéseknél hogyan oszlott meg az emberek véleménye. Ezek alapján az érintettekkel konzultálva októberig olyan szakmai döntés-előkészítő anyagot terjesztenek a kormány elé, amiben világosan meghatározzák, hogy a polgárok akaratnyilvánítását milyen kormányzati döntések által lehet megvalósítani.
A konzultáció célja az, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen egy olyan széles körű társadalmi párbeszéd, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy kifejtse véleményét. Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre.
A konzultációval több szempontból is járatlan úton indultak el: egyrészt ez az első nemzeti konzultáció, ami kizárólag digitális felületen valósul meg, másrészt nemcsak a választójoggal rendelkezők, hanem minden 14 évesnél idősebb ember elmondhatja a véleményét rajta - mondta a politikus.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat