A héten megállapodás születhet a kabinet és a bankszektor képviselői között a devizahitelesek megsegítéséről szóló adósságmentő csomagról - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő. Nagy Anna emlékeztetett: hónapok óta zajlik a tárgyalás, ami nem véletlen, hiszen közel háromezer milliárd forint hitelállományról és több mint százezer családról van szó.
A kormány által hozott intézkedések jó részének megelőző hatása van azok számára, akik a jövőben készülnek felvenni devizahitelt - emelte ki a kormányszóvivő. Példaként említette, hogy devizahitelben nincs jelzálog a lakásra.
Nagy Anna beszélt arról is, hogy az uniós elnökség után a kormány a második félévben is a Széll Kálmán-tervben szereplő feladatokkal foglalkozik, hiszen több területen júliustól kezdődik a gyakorlati megvalósítás. Ezek a következő egy-másfél évre bőven adnak munkát - tette hozzá.
Elkezdődött a sarkalatos törvények előkészítése, de a munka java a második félévben várható. Emellett idén foglalkozik még a kormány az otthonteremtés kérdésével, az adminisztrációs terhek csökkentésének második szakaszával, az önkormányzati törvény és az energiastratégiával is, így sűrű év várható.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót