Jelentős problémát jelent az állami egészségügyi ellátórendszerben, hogy a betegek egy része nem jelenik meg az előre lefoglalt vizsgálatokon vagy műtéteken, miközben erről nem értesíti az ellátó intézményt. Erre hívják fel a figyelmet a Magyar Közlöny december 23-án este megjelent számában.

Az egészségügyi kapacitások éppen ezért sokszor kihasználatlanok maradnak, miközben más betegek hosszabb ideig várnak az adott ellátásra. A jogalkotók szerint ezért szükséges visszaszorítani ezt a gyakorlatot annak érdekében, hogy

a feleslegesen foglalt időpontok felszabaduljanak, és csökkenjen a várakozási idő.

Ennek érdekében módosították a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló jogszabály végrehajtási rendeletét. Az új, 5/J. paragrafus szerint az EESZT működtetője köteles értesíteni a beteget a digitális időpontfoglalási rendszerben lefoglalt ellátás időpontjáról és helyéről.

Az értesítést:

  • legkésőbb 48 órával az ellátás előtt,
  • vagy ha az időpontfoglalás és az ellátás között ennél kevesebb idő telik el, akkor 12 órán belülnkell elküldeni, SMS-ben vagy e-mailben, a beteg által megadott elérhetőségen.

Az üzenetnek azt is tartalmaznia kell, hogy a beteg milyen módon tudja lemondani az időpontot, amennyiben nem tud megjelenni az ellátáson.

A rendelet szerint az értesítések 2026. március 1-jétől indulnak el, ettől az időponttól kezdve kaphatnak a páciensek automatikus emlékeztetőket.

Ahogy a 24.hu megjegyzi, a problémáról korábban Pintér Sándor is beszélt a Kórházszövetség november eleji konferenciáján. Az egészségügy irányításáért is felelős belügyminiszter akkor úgy fogalmazott: szíve szerint szankcionálná azokat, akik szó nélkül nem jelennek meg az előjegyzett időpontjukon, de ettől egyelőre eltekint, mivel ezt sokan „túl rendőri gondolkodásnak” tartanák.

A most megjelent rendeletmódosítás sem tartalmaz szankciókat, kizárólag az értesítési kötelezettséget vezeti be.