Az új támogatási rendszer első, szakmai, társadalmi vitára bocsátható verziója már tárcaközi egyeztetésen van, a kormány a menetrend szerint október végén tárgyalhatja a dokumentumot - fogalmazott az államtitkár. Az ezt követő brüsszeli véleményezés után ismét társadalmi, szakmai vitára kerül az anyag; ebben a körben már konkrétumokról, például a támogatás mértékéről is szó eshet. A normaszöveg megfogalmazása, a részletes szabályok kidolgozása új rendeleteket és a villamos energia törvény módosítását is szükségessé teszik, ezt követően a jövő év közepén léphet életbe a támogatási rendszer.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le