Az eddigi működési forma megszűnik és október 1-jén bezár a tiszafüredi Mariska Étterem, melynek tulajdonosa a továbbiakban más koncepció alapján képzeli el a vendégek kiszolgálását – jelentette be Facebook-oldalán a vendéglő.
Mint írják, megvalósították és elismertté tették a Mariskát, de tovább szeretnének lépni, mert vannak még terveik.
Alig 3 év alatt megálmodtuk, megvalósítottuk és elismertté tettük a Mariskát, amivel feltettük Tiszafüredet, JNSZ megyét és a Tisza-tavat a modern gasztronómia országos térképére. Elértük, sőt túlteljesítettük a személyes és üzleti céljainkat, elégedettek és boldogok vagyunk, hogy maradéktalanul sikerült!
Új álmok jönnek, új célok és fontosabb ügyek, melyeket a következő 3-5 évben meg szeretnénk valósítani. Ezért családilag úgy határoztunk, hogy a Mariska kezét egy időre elengedjük – áll a posztban. A jövővel kapcsolatban ígéretet tettek arra, hogy értő kezekbe adják az éttermet és igyekeznek segíteni az utódoknak.
A Pénzcentrum úgy tudja, a Mariska Étterem közölte, hogy az utolsó napi bevételt felajánlja az UNICEF programjainak támogatására, hogy az egyre rendszeresebbé váló természeti katasztrófák (földrengés Marokkóban, áradás Líbiában) és elhúzódó válságok (éhínség kelet - Afrikában, háború Ukrajnában) esetén azonnal segítséget tudjon nyújtani az ott élő gyerekeknek.
Példátlan csődhullám jöhet a vendéglátóiparban
Egyre jobban aggódnak az éttermek, sörözők, kávézók üzemeltetői Németországban, ahol zsinórban negyedik éve veszteséges a szektor, és az idén soha nem látott szintre emelkedett a bejelentett csődök száma. A megoldást a kedvezményes áfa meghosszabbítása jelentené. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba